- Utazom vissza Budapestre - kezdte a lényeggel Détári. - Úgy tűnik, hogy a döntésem végleges, de nem fordítok hátat teljesen a diósgyőri labdarúgásnak, mert szurkolok azért, hogy a drukkerek végre azt kaphassák, amit a lelkesedésükért és a csapat iránti szeretetükért megérdemelnének.
- Mikor döntötted el végleg, hogy feladod?
- Igazából már hétfő este. Akkor kellett találkoznom Kuti Istvánnal, mert ismét felvetődött annak a lehetősége, hogy a két csoport együtt dolgozzon. Akkor azonban, amikor azt mondta, csináljátok ketten együtt Kipuval, eldöntöttem, hogy visszautazom Budapestre.
- De miért?
- Mert ennél azért komolyabb tervekkel kell rendelkeznie egy tulajdonosnak.
- És mit tudsz, a "játékosaid" sorsa miképpen alakulhat?
- Ők mindannyian megérdemelnék, hogy az élvonalba futballozzanak, és diósgyőri játékosként, mert itt és ők vívták ki ennek a lehetőségét. Nagy összeggel tartoznak nekik, ám végig kitartottak és kitartanak az elképzeléseik, álláspontjuk mellett. Érthető módon ragaszkodnak ahhoz, hogy megkapják, amiért megdolgoztak, így nem lesz könnyű velük tárgyalni, pedig megérdemelnék azt, hogy az élvonalban játszhassanak.
- Akkor miért edzettél eddig velük?
- Mert végig hittem abban, hogy a DVTK ott tudja folytatni, ahová kvalifikálta magát. A srácokra egy rossz szavam sem lehetett, készültek becsülettel, és már a csapat további megerősítésén is fáradoztunk. Felvettem a kapcsolatot Szima Gáborral, a DVSC tulajdonosával, és lám, öten már Miskolcon vannak, igaz, ők már nem hozzánk jöttek.
- Haragszol valakire?
- Mindig is tulajdonosnak a szíve-joga eldönteni, hogy kikkel kíván együtt dolgozni. Azok a tervek, amelyek hétfőn elhangzottak, számomra kevésnek bizonyultak...

(Forrás:nb1.hu)