Vieira helyett Owen
buffon014 2004.08.13. 11:14
Michael Owen a Real Madrid játékosának tekinthető, igaz, még az aláírások hiányoznak. Közben Vieira ügyben tegnap este fél nyolc körül a tárgyalások befejeződtek, a francia játékos minden bizonnyal nem költözik a spanyol fővárosba. A Real és a Liverpool 12 millió euróban egyezett meg, ezenkívül a fiatal Nunez is az angolok játékosaként folytatja. Őt egyébként Rafa Benitez is szerette volna csapatában látni.
A Liverpool szeretett volna még 3 milliót abban az esetben, ha Owen címeket nyer új csapatával, vagy egy bizonyos mérkőzésszámot elér, de ezt a Real vezetői nem fogadták el, így ez a rész kimarad a szerződésből. A Liverpool elégedett az átigazolással, hiszen Owen az idény végén mindenképpen elhagyta volna csapatát - mivel akkor járt volna le a szerződése, ingyen, ahogy annak idején Steve McManaman is ingyen távozott. Owen ügynökei tegnap este a Bernabeuban tárgyaltak José Ángel Sánchezzel, a Real marketinges vezetőjével, hogy megállapodjanak a szerződés végleges formájában. Owen mintegy négy millió eurót kap majd évente (többet, mint a Liverpoolban), a szerződés pedig öt évre szól. A mai napon az orvosi vizsgálatokon is túleshet a játékos.
Ha az Owen-ügy 48 órán belül lezárul, Patrick Vieira minden bizonnyal nem lesz a Real játékosa. Pedig már minden elő volt készítve a francia fogadására, most azonban megrekedtek a tárgyalások. Az Arsenal 38 millió eurót szeretne kapni, Florentino Perez pedig sokallja ezt az összeget, ezenkívül az angol klub újabb két évet, és magasabb jövedelmet ígért Vieirának, aki még nem válaszolt, viszont az angol bajnokság holnap már kezdődik.
A tegnapi munkás nap után Florentino Perez Mallorcára utazott, ahol várja a fejleményeket. Vieira ügye eléggé komplikált, de bármikor újra indulhatnak a tárgyalások. Emlékezzünk csak Ronaldo szerződtetésére. Az Arsenal bármikor felveheti újra a kapcsolatot a spanyolokkal.
|